A haragról

 

Hamarosan itt az adventi időszak, készülődés a karácsonyra, a fény születésére. Jól esik ilyenkor elcsendesedni, nyitott szívvel járni a világot, ítélkezésmentesen szemlélni felebarátainkat; igen ám, de mi a helyzet ha angyali arcú pillanatainkba egyszercsak felbőszült harcielefántként ront be a harag, a kínzó vágy, a gőg, a féltékenység, vagy a kétely csöppet sem komfortos érzése? 

5 részes sorozatban igyekszem egy kis segítséget nyújtani, és megosztani eddigi ismereteimet a témában. Minden héten a közös gyakorlásokon egy rövid előadást követően önmagunkat felfedező meditációra indulunk. A gyakorlás témája minden héten egy újabb „zavaró” érzelem. Első alkalommal a haraggal ismerkedtünk.

A harag nyugodtan mondhatjuk, hogy elsöprő erejű tűz elemű energia, amit ha sikerül megfelelően kezelnünk, tiszta életenergiává alakíthatjuk és jól szolgálatunkba állíthatjuk. Harag mindenkiben van. Van aki féktelenül kiengedi és félelemben tart vele másokat, van aki magába fojtja és saját magát bántja, betegíti vele, de persze olyan is van, aki jól tudja kezelni. Vannak kimondottan harag típusú emberek, de nem csak nekik, hanem mindannyiunknak fontos felismerni és megismerni a saját haragunkat.

Haragot akkor érzünk, amikor valamilyen frusztráció vagy akadály hatására nem sikerül elérnünk egy célt és az életenergia megreked bennünk. A haraggal legtöbbször különböző fizikai, érzelmi és mentális reakciók járnak együtt. A testünk ilyenkor stresszhormonokat termel és megemelkedik a vérnyomás. A tudatunk beszűkül, így a harag állapotában nem tudunk jó döntést hozni és gyakran még cselekedni is nehéz. Próbáljon csak meg valaki haragból keresztrejtvényt fejteni, vagy polcot felcsavarozni. 

A harag lentről felfelé mozgó energia, képzeljük csak el kéztartásunkat, vagy egy dühös gyereket, aki a "plafonon van", mi pedig a "hajunkat tépjük" tőle. :) 

A harag mögött félelem és fájdalom bújik meg, és mindig irányul valamire, vagy valakire, általában az akadályra, vagy arra a személyre, akiről azt feltételezzük, hogy akadályoz minket az áhított célunk elérésében.  A legrosszabb ha nem látjuk át ki vagy mi az akadálya vágyaink beteljesedésének, tehetetlennek érezzük magunkat és valahogyan el kell menekülnünk a kielégületlenség, a csalódottság fájdalma elől. Ha az akadály bennünk van, a felgyülemlett feszültség csökkentése érdekében valamit vagy valakit hibáztatni fogunk. A magyar nyelvben a "bűnbak" kifejezés jól mutatja, hogy kell egy áldozat, akinek aztán a fejére olvasva minden bűnünket és fájdalmunkat máglyára vethetünk, hogy megszabaduljunk gyötrő érzéseinktől.

Aki gyermekként azt tanulta meg, hogy nem szabad kifejezésre juttatnia a haragját, az a gyengeségére támaszkodva, például sírással, panaszkodással, manipulálással igyekszik érvényt szerezni akaratának. Akinek az indulatai szabad utat kapnak, az gyakran folyamodik a megfélemlítéshez a másik akarata feletti uralom megszerzése érdekében. A megtorlás, vagy szélsőséges esetekben a bosszú szintén egy általánosan használt stratégia, azzal a jelmondattal, hogy „ha nekem fáj, akkor fájjon neked is!” De  valójában a szívünk mélyén együttérzést szeretnénk a másikból kiváltani még ezzel is, hogy a másik figyeljen oda ránk és segítsen nekünk. A távolságtartás egy harmadik, passzív stratégia és a hosszas duzzogás, akár cinizmus formáját is öltheti, amellyel végül képesek vagyunk magunkat megbetegíteni.

 A harag meditációban megfigyelt jellemzője, hogy kibillent a középtengelyből, méghozzá jobbra húz. A harag érzése sokszor a máj területén érzett finom húzódásként jelentkezik. A magyar nyelvben használt „rossz májú” és „epés” kifejezések pontosan azokat a szerveket nevezik meg, amelyekben az elfojtott harag leggyakrabban betegséget tud okozni.

Az sem kevésbé káros, ha önmagunkra haragszunk. Az önvád mögött is az esetek többségében a harag húzódik meg, és gyerekkorban gyökerezik, amikor szüleink kialakították bennünk azt a meggyőződést, hogy mi vagyunk a hibásak minden helytelen viselkedésünkért. Ameddig saját magunkat ostorozzuk, addig sem kell átéreznünk azt a fájdalmunkat, hogy csalódás vagy veszteség ért minket. De ne tegyük. 

A "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!" (Máté 22:39) jól ismert mondat a Bibliából. A mondat elemzését hátulról is kezdhetjük: szeresd magadat. Mert ha még magadat sem szereted, akkor nem lennék a felebarátod helyében. :) Node komolyra fordítva a szót, hajlamosak vagyunk elfeledkezni önmagunkról, pedig először mindig nekünk kell rendben lennünk, magunkkal kell együttérezzünk, magunkat kell megértenünk és szeretnünk, hogy aztán segíteni tudjunk másoknak. A szeretethez nem kell ok, vagy indok, a szeretet önmagában létező és feltétel nélküli.

A harag legjobb ellenszere a szeretet, de a harag állapotában erre általában képtelenek vagyunk, úgyhogy jobb nem is erőltetni. A megoldás a TISZTA, ŐSZINTE, SPONTÁN kommunikáció. Ami a szívünkön, a szánkon, de törekedjünk a megfelelő formára. Hogyan?

1. Ismerjük fel. Tudjuk magunkról, hogy éppen harag van bennünk.

2. HARAGBÓL NE CSELEKEDJÜNK! Adjunk magunknak 1 percet.

3. Lélegezzük át magunkat.

4. Mozgásokkal csökkentsük a szétrobbantó érzést. (Körkörös mozgások, hirtelen feszítő majd lazító mozgások, ez lehet rázás, ütés, vagy csak a kéz ökölbeszorítása és elengedése.)

5. Az érintés segít visszatalálni a valóságba. Fogjuk meg a saját kezünket. Akár meg is masszírozhatjuk.

6. Ha jelen van az a személy, akire haragszunk, röviden és lényegretörően kommunikáljuk az érzésünket. Kezdjük valahogy így: „Nem érzem jól magam, mert nagyon haragszom azért, hogy…” Ne színezzük túl, csak mondjuk ki ami bánt. Ne akarjuk a másikat megfélemlíteni, nem az a cél, hogy uralkodjunk rajta. (Ha egyedül vagyunk, akkor legalább magunknak pufogjuk ki az érzéseinket, mondjuk ki, hogy mi a baj.)

7. Ha a másik tükrözi a haragunkat, tehát dühösen válaszol, akkor köszönjük meg, hogy segít felismerni milyen állapotban vagyunk éppen. 

8. Nyugodtan röhögjük ki magunkat a megfeszített arcizmainkon, a meredező szemünkön. Kezeljük humorral a helyzetet, hiszen a harag mögött a saját kétségbeesett kisgyermek énünk van, aki biztonságra, együttérzésre és vidámságra vágyik.

+ Ha látunk rá esélyt, hogy megbántottuk a másikat, kérjünk bocsánatot, ne hagyjunk tüskéket másokban és magunkban se.

++ Ha sikerült kezelnünk a haragunkat, legyünk büszkék magunkra. Minden elismerést megérdemlünk. A következő meditációs gyakorlatunkban pedig vizsgáljuk meg magunkban a harag állapotát, hogy milyen érzeteket kelt bennünk a harag? Így legközelebb még könnyebben felismerjük.

       Ha a saját haragunkat megtanuljuk kezelni, tudunk segíteni másoknak is.

És ahogy a cikk elején írtam, a harag erős tűz elemű energia, amit ha sikerül megfelelően kezelnünk, tiszta életenergiává alakíthatjuk és jól szolgálatunkba állíthatjuk. Cser Zoltán, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola oktatója szerint pontosan erre az energiára van szüksége például a tűzoltóknak és más életmentőknek, akik a saját testi épségüket kockáztatva mennek be a legveszélyesebb helyekre is embertársaikért, vagy épp állatokért. Kell a tűz a kreativitáshoz, a robbanékonysághoz, a bátorsághoz, de az emésztéshez is. Örüljünk neki, ha van belőle elég.

Ne bánjuk hát, hogy van bennünk harag, tekintsünk rá nagy lehetőségként.

Olvasni- és hallgatnivaló a témában:

Riekje Boswijk-Hummel (2011): Harag. Felismerni, megérteni, elengedni (Ursus Libris Kiadó)

DeFoore, William (1991). Anger : Deal with It, Heal with It, Stop It from Killing You (1st ed.). Health Communications, Inc.

Cser Zoltán: AZ öt méreg – A harag https://youtu.be/9x7Qh2grTBQ?si=Rf1iGve1fn7xY1vJ